A szocialista párt elnöke szerint Nagy Imre azért lett a forradalom miniszterelnöke, mert a nép tudta, hogy szabadságot, biztonságot és jólétet akart minden magyarnak. Erről Mesterházy Attila kedden K...
A Jobbik sokkal szervezettebben, tapasztaltabban, nagyságrendekkel nagyobb infrastruktúrával, ezáltal nagyobb erővel indul neki a 2014-es választásoknak - mondta Ferenczi Gábor, a Jobbik Veszprém megy...
Csütörtökön nyílik a 17. Csabai Kolbászfesztivál. A négynapos gasztronómiai és kulturális rendezvénysorozatra több tízezer látogatót várnak Békéscsabára a rendezők.
A kolbászgyúró versenyen több mi...
A 8-as számú főút Herend és Szemenye közötti négysávúra bővítésének tervezésére írt ki nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., a munka becsült ellenértéke nettó 1 milliárd 2...
A rezsicsökkentés következtében sok fogyasztóvédelmi probléma került felszínre - közölte Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa kedden Budapesten az MTI-vel.
Az országgyűlés...
A Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével fogták el Debrecenben azt a 43 éves kabai férfit, aki ellen több körözés is érvényben volt - közölte Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferens...
Tegnap este a TEK munkatársai kisbusszal Magyarországra szállították a házi őrizetből megszökött ároktői bandát Svájcból.
A 2 férfi még október 4-én szökött meg a házi őrizetből.
5 éve folyik a ...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
Több oka is volt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház koraszülött intenzív centrumában augusztusban történt haláleseteknek, az elvégzett vizsgálat szerint az orvosi ellátás minden esetben a szakmai sz...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
Politikai nyilatkozatot fogadott el a parlament hétfőn a rezsicsökkentés megvédéséről, amire az előterjesztő Fidesz-KDNP-s képviselők indoklása szerint az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlása mia...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
Tolna megyében a vetésterület több mint felén elvégzett betakarítás után 6-6,2 tonna a kukorica termésátlaga - közölte a Tolna Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága hétfőn az MTI-vel.
...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
Halálos baleset történt a 47-es úton Csökmő belterületén hétfő délután. Az utat a rendőrség teljes szélességében lezárta - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Csökmő b...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa csak panaszra járhat el a kiegyensúlyozottság kérdésében, a bírságok kiszabásakor pedig a fokozatosság elvét követi - hangzott el a testület ...